Észlelés és fantázia. Válogatás Palágyi Menyhért írásaiból Gondolat Kiadó
Egy pillanat...
GONDOLAT KIADÓ

Észlelés és fantázia. Válogatás Palágyi Menyhért írásaiból



„Palágyi Menyhért nemzeti volt, mélyen és igazán nemzeti akkor, amikor ezek a mai handabandázók még meg se voltak vagy javában úsztak a mindenkori árral és amikor a hivatalos tudomány vaskalapos egyetemi kizárólagosai mellőzéssel és üldözéssel, hallgatással és lenézéssel jutalmazták azt a magyar gondolkozót, akit néhány esztendő múlva a nagy német tudomány első emberei üdvözöltek mint a modern ismeretelméleti és logikai alapvetés mesterét, akitől egyik bírálója Kant tekintélyét kezdte félteni. Mert Palágyi Menyhért külön tragédiája volt, hogy filozófus akart lenni ebben a szerencsétlen országban, ahol csak politikával lehet érvényesülni és ahol politikát csinálnak mindenből a világon, még az egyetemi tanárságból és a filozófiából is.” (Juhász Gyula, 1924)

A költő által így méltatott filozófus számos, a mai tudományos kutatások perspektívájából is inspiráló és előremutató elmélete közül egyik legeredetibbként emelkedik ki fantáziatana, ezen belül különösen a virtuális mozgás és a vak látás koncepciója, továbbá észleléselmélete és tudattana. Szintúgy eredetiek és filozófiailag termékenyek nyelvfilozófiai gondolatai és a téridőről alkotott fenomenológiai elmélete. A nemzetről, a szociális igazságosságról, valamint az európai identitásról szóló társadalomfilozófiai eszmefuttatásai pedig nem csupán teoretikus szempontból figyelemre méltók, hanem Európa mai problémáira tekintve is aktuálisak.

Kötetünk válogatást nyújt a száz év múltán ma Magyarországon még mindig nem eléggé ismert Palágyi Menyhért magyar és német nyelvű írásaiból: filozófiájából, esztétikájából, irodalomkritikájából és társadalomfilozófiájából.



Szerző: Bogdanov Edit – Székely László (szerk.)
Cím: Észlelés és fantázia. Válogatás Palágyi Menyhért írásaiból
Információk: keménytábla, 420 oldal
ISBN: 978 963 693 794 2
Kiadás éve: 2017
Ár: 4 000 Ft
Kedvezményes ár: 2 800 Ft