Az olasz alkotmány - Alkotmánytörténet, alkotmányelmélet, alkotmányos rendelkezések Gondolat Kiadó
Egy pillanat...
GONDOLAT KIADÓ

Az olasz alkotmány - Alkotmánytörténet, alkotmányelmélet, alkotmányos rendelkezések



Az 1948. január 1-jén hatályba lépett s az ezredforduló környékén elfogadott jelentősebb alkotmánymódosítások ellenére azóta is hatályos olasz köztársasági alkotmány megszületéséig hosszú utat járt be az itáliai társadalom.

A felvilágosodás korának jogi és politikai széttagoltságát tükröző alkotmányok, illetve alkotmánytervek után a 19. század második felében megvalósult nemzetállami egység teremtette meg azt a politikai helyzetet, amelyben a Szárd-Piemonti Királyság 1848-as alkotmánya, a Statuto Albertino közel másfél évtizeddel később az egész félsziget alkotmányává vált.

A fasizmus két évtizedét követően a demokratikus politikai pártok történelmi kompromisszumának eredményeként a kereszténydemokrácia, a szocializmus és a kommunizmus, valamint a liberalizmus politikai ideológiájára építve egy teljesen új, a II. világháború utáni nyugat-európai demokráciák számára mintaértékű alkotmány született. Ennek alapelvei, állampolgári jogai és kötelezettségei, illetve államszervezeti rendelkezései méltán tekinthetők a képviseleti demokrácia alapértékeinek.

A közel másfél évig tartó alkotmányozás folyamatában a pártok tevékenysége mögött igen gazdag közjogtudományi munka állt, ami napjaink alkotmányjogi gondolkodása számára számos hasznos, időtálló és tanulságos álláspontot fogalmazott meg.



Szerző: Egresi Katalin
Cím: Az olasz alkotmány - Alkotmánytörténet, alkotmányelmélet, alkotmányos rendelkezések
Információk: Kartonált, 306 oldal
ISBN: 978 963 693 508 5
Kiadás éve: 2013
Ár: 3 000 Ft
Kedvezményes ár: 2 100 Ft