A filológiai megismerésről. Peter Szondi válogatott írásai Gondolat Kiadó
Egy pillanat...
GONDOLAT KIADÓ

A filológiai megismerésről. Peter Szondi válogatott írásai



Peter Szondi, a Magyarországon máig nála jobban ismert Szondi Lipót sorsanalitikus  fia 1929-ben született Budapesten. Tizenöt éves koráig itt járt iskolába, majd 1944-ben az egész családot a bergen-belseni koncentrációs táborba deportálták. Innen kiszabadulva Svájcba emigrálhatott. Itt végezte egyetemi tanulmányait, és itt is doktorált Emil Staiger tanítványaként, majd a berlini Freie Universität professzora lett. A komparatisztika mint egyetemi stúdium megalapítójaként tartják számon ma is Németországban, noha alig néhány évet taníthatott az általa alapított intézetben. 1971-ben azt tervezte, hogy visszatér Zürichbe, ahol katedrát is nyert, de már nem foglalhatta el: negyvenkét évesen véget vetett az életének. Korai halála miatt életműve csak néhány kötetet foglal magába, ezek jó része egyetemi előadásainak kiadásával vált teljessé. A nyomdokában haladó tudós generáció és kritikusai azonban ennek ellenére egyetértenek abban, hogy Szondi életműve mégsem torzó, s – mint Christoph König megállapította – a szerző az irodalomtudománynak máig vezető alakja maradt.


Szerző: Kocziszky Éva (szerk.)
Fordító: Kocziszky Éva, Mezei György, Rácz Gabriella, Szilágyi-Kósa Anikó, V. Szabó László, Zsigmond Anikó
Cím: A filológiai megismerésről. Peter Szondi válogatott írásai
Információk: kartonált, 252 oldal
ISBN: 978 963 693 746 1
Kiadás éve: 2017
Ár: 2 500 Ft
Kedvezményes ár: 1 750 Ft

Hasonló termékek